TJCII Magyarországon

1998-ban Peter Hocken atyától hallottam először a TJCII kezdeményezéséről. Akkor nagyon mélyen megérintett Isten jelenléte és egy ige töltötte be szívemet és gondolataimat Lukács Evangéliumából; amikor Jézus Jeruzsálem felé fordította arcát és eltökélte, hogy felmegy Jeruzsálembe.

Úgy éreztem, engem is erre hív Isten. 1999 tavaszán így vehettem részt a TJCII izraeli imaútján. Azóta vagyok a TJCII magyarországi szolgálatában.

Simonyi Andrea

Dr. Tatai István, hatvani református lelkipásztor, Az Egyház és Izrael disszertácó és könyv szerzője. A TJCII célkitűzéseit a mozgalom kezdeteitől imádkozó  szívvel és teológiai munkájával támogatja.

Közel negyven éve pünkösdi lelkipásztorként szolgálok. Egyházvezetői tevékenységem egyik hangsúlyos része a megbékélés és az egység munkálása Isten népe között. Ez a kezdeti években csupán a keresztény felekezetekre vonatkozott, majd   kiterjedt a keresztények és zsidók közötti párbeszédre, valamint a testvéri közösség kialakítására és erősítésére. Az utóbbi években pedig az egyház zsidó és a nemzetekből álló részei közötti egység munkálása is szívügyemmé vált.

Pataky Albert

a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke

PETUS MÁRTA-PETUS PÁL /1952-2019/
Pali a TJCII közbenjáró imacsoportjának, szinte a kezdetek óta tagja volt, és egészen haláláig, hűséges volt, ehhez az elhíváshoz. Csatlakozva a TJCII égi közbenjáróihoz viszi tovább, most már a legjobb helyen, ezt a látást.

Én emlékeim szerint 2015 óta – Palit ebben az elhívásában követve – lettem tagja az imacsoportnak. Több alkalommal imádkoztak értünk, mely imáknak a számunkra megfogalmazandó próféciája volt, hogy mi együtt párban mint egy hajó hasítjuk a vizet és lehetünk ennek a látásnak útkeresői. Így együtt szeretetben élve.
Pali fizikai valójában nincs velem, – de a hajó, amit most már egy katamaránként elképzelve én itt a földön, ő pedig az égiek között mégis a hajó összetartó híd segítségével együtt vagyunk, – és együtt is maradunk.

Dévényi Éva vagyok, zsidó családba születtem. A holocaust után a szüleim nem hittek Istenben, a hagyományt sem tartottuk.

40 évvel ezelőtt találkoztam Jézussal, Ő szólított meg.Azóta Vele élek. De hasonlóan Marty Waldmanhoz, 3o évig azt hittem, én vagyok Magyarországon az egyetlen zsidó, aki hisz Jézusban. 10 éve kb. részt veszek a megbékélési mozgalomban.Azóta már látom, nem én vagyok az egyetlen, de valójában nem tudtam a TJCII-ról. Amikor 2021 nyarán résztvettem a TJCII “Jöjj és Lásd kurzusán”  olyan volt nekem, mint akinek kitárják az ablakokat, keletről jön fel a Nap  és minden látható, amit nem láttam és amiről nem tudtam. A legfontosabb számomra, hogy VANNAK TESTVÉREIM, igaziak, nekem mindegy, hogy zsidó vagy nemzsidó,de ugyanabban vannak elkötelezve, amiben én: szeretik Jézust. Vágyok rá, hogy részt vehessek a TJCII-ban, de nem mint szervezetben – az is – hanem a szellemiségében és számomra testvériségében. És olyan ez, mint egy nagyon hosszú tanulás és küzdelem kezdete.

Az Ószövetséget olvasva megismerhettem Izrael és a világ Teremtője közötti gazdag kapcsolatot. Jézus Krisztus a népe közé született, mi, keresztények azonban elszakadtunk zsidó gyökereinktől, nem ismerjük az Írások zsidó értelmezését. Jézus az egységért imádkozott közvetlen halála előtt, ami még nem valósult meg. Szakadások történtek a keresztények között is, egyre inkább eltávolodtunk a zsidó gondolkodásmódtól, a zsidó néptől. Hogyan valósulhat meg az, hogy „tízen is megragadnak a mindenféle nyelvű népek közül egy júdait ruhája szegélyénél fogva, és ezt mondják: Hadd tartsunk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!” Zak. 8,23 Ez a kérdés vezetett 2010-ben a TJCII magyarországi csoportjához, akikkel együtt kereshetem az Úr vezetését az egység megvalósulása érdekében.
 

Andrékó Tünde

Római katolikus egyházhoz tartozó , a vallását gyakorló keresztény vagyok ,aki a Katolikus Karizmatikus Megújulás követője és részese. A pécsi és kaposvári egyházmegyékben több közösség tagjaként ,a Dombóvári Szentlélek Közösség révén kerültem kapcsolatba a katolikus megújulással.2018-ban a pécsi Imádságháza Konferencián kaptam elhívást az Úrtól a zsidó kapcsolat keresésére ,Ezek után csodálatos módon nyíltak az ajtók ,amelyek a messiási és rabbinikus  zsidókhoz közelitetek. Igy jutottam el a TJCII.-hoz . 2020-ban a Dombóvári Magyar- Izraeli Baráti Társaság titkárának választottak. Hiszem és vallom ,hogy az Egyház a zsidók és keresztények egységében tölti be a hívatását ,a keresztények egysége csak akkor valósul meg amikor visszatérnek a gyökerekhez ,ez  az Örökkévaló akarata.

Orbán Zoltán

Férjemmel együtt több katolikus közösségnek vagyunk tagjai .A férjem elhívása révén kerültem kapcsolatba a TJC II. magyarországi csapatával.
A közbenjáró imádságok nagyon megérintettek, és egyre jobban érzem hogy többet kell tudnom a zsidóságról,jobban meg kell ismernem őket, hogy közelebb kerüljünk az elvesztett gyökereinkhez.

Orbán Zoltánné